Gyepművelés, gyepgazdálkodás

Kora tavasszal,a téli csapadék után indokolt a rétboronák használata. Azonban a hagyományos merev-keretes boronák nem igazán ajánlottak, mert nem követik a talajfelszínt, ellentétben a csukló-boronás rét-boronákkal. Ma már nagyon sok modern gyepápoló szerszám van forgalomban, felsorolni is nehéz őket.

Ha lucernában gondolkodik, akkor mindenképpen érdemes egy percet szánni erre a '87-es Szentesi Róna kúszó lucernáról szóló dokumentumra, amelyet az írás egyik szerzője, Dr. Szatmári Mária vetőmag nemesítő osztott meg velünk.

Cikksorozatunk első három részében szó esett a vetőmagágy előkészítéséről, az optimális vetőmag és vetőmag dózis megválasztásáról és magáról a vetésről is. A sorozat utolsó cikkében a gyepek karbantartásáról olvashat.

Cikksorozatunk első részében a talajelőkészítésről, míg a második részben a vetésről volt szó. A folytatásban többek között a megfelelő vetőmag kiválasztásáról, illetve a vetőmagdózisról lesz szó.

Cikksorozatunk első részében a vetés előkészítéséről olvashatott. Az alábbi sorokban pedig magáról a vetés legfontosabb tudnivalóit foglaltuk össze.

Cikkünkben részletesen olvashat a gyepek telepítéséről, felújításáról, feltöréséről, hasznosításáról és karbantartásáról egyaránt. Hoztunk néhány gyakorlati példát is a szükséges tápanyag ellátásról, valamint a gyomnövények elleni védekezésről is. 

A Sersia Farmnál kapható vetőmagok, vetőmagkeverékek termékadatlapjain igyekszünk minél részletesebben feltüntetni az adott vetőmag/keverék legfőbb tulajdonságait, beleértve az ajánlott vetés időpontját és a megfelelő vetési technológiáját is. Továbbá az adatlapok tartalmazzák az adott keverékhez leginkább illő talajfeltételeket is. Nagy gondot fordítunk rá,  hogy ezeket az információkat naprakészen tartsuk. Érdemes tehát rendelés előtt figyelmesen átolvasni ezeket a leírásokat is, amelyek bízunk benne hogy sokaknak nyújtanak segítséget a gazdálkodás során. 

Korábbi cikkünkben már szó esett arról, hogy milyen alapvető hibák merülhetnek fel gyep telepítésnél, illetve felülvetésnél. Ezúttal a helyes technológia alkalmazásának legfőbb pontjait vettük sorba.

A gyep telepítésénél és felújításánál könnyű hibát ejteni, hiszen számos munkafolyamatot kell betartani nem csak telepítés/felülvetés előtt, de az ezt követő haszonvétel során (kaszálás, legeltetés) is. Felülvetésnél a leggyakrabban elkövethető hiba, hogy a lehető legolcsóbb, leggyorsabb módon igyekszünk a magokat a földbe juttatni, egyszerű direktvetéssel. Nem érdemes azonban az egyes munkafázisokat megspórolni, ez ugyanis könnyedén meghiúsíthatja a kitűzött célokat.

Egy jól beállt gyepterület hosszú évekig kevés ráfordítással nagy mennyiségű, jó minőségű tömegtakarmányt biztosít az állatállomány számára. Az egy hektáron olcsón megtermelhető nyersfehérje-mennyiség 1,7 tonna lehet, ami 5 tonna szója fehérjetartalmával egyezik meg. Ahhoz, hogy a gyep a lehető legnagyobb hasznot hajtsa a gazdaság számára, a telepítéskor jó munkát kell végezni. Az első lépés a terület kiválasztása. Ha lehetőség van rá, érdemes olyan területre telepíteni a gyepkultúrát, ahol régebben is ez a hasznosítás volt a jellemző, erről akár a terület neve is árulkodhat.

Egy jól beállt gyepterület hosszú évekig kevés ráfordítással
nagy mennyiségű, jó minőségű tömegtakarmányt
biztosít az állatállomány számára. Az egy hektáron olcsón
megtermelhető nyersfehérje-mennyiség 1,7 tonna lehet,
ami 5 tonna szója fehérjetartalmával egyezik meg. Ahhoz,
hogy a gyep a lehető legnagyobb hasznot hajtsa
a gazdaság számára, a telepítéskor jó munkát kell végezni.
Az első lépés a terület kiválasztása. Ha lehetőség van rá,
érdemes olyan területre telepíteni a gyepkultúrát, ahol
régebben is ez a hasznosítás volt a jellemző, erről akár
a terület neve is árulkodhat