Húsmarha-takarmányozás

Így dolgozunk mi – a Sersia Farm húsmarha-takarmányozással kapcsolatos tanácsadói munkája

A gazdaságos szarvasmarha-tenyésztésnek központi eleme a takarmányozás, de a jól összerakott receptúráktól önmagában még nem lesz eredményes a munka. Csak akkor tudunk hosszú távon is sikeresen gazdálkodni, ha az állattenyésztést egy komplett, okszerűen megtervezett koncepció mentén építjük fel, amelynek a takarmányozás mellett egyenrangú része a takarmánynövény-termesztés, a szaporodásbiológia és a tartástechnológia is. Ezért mi sem kizárólag takarmány-receptúrákat állítunk össze a hozzánk forduló partnereknek, hanem a takarmányok megtermesztésével, az állatok tartásával és menedzsmenttel kapcsolatos kérdésekben is teszünk javaslatokat.”

A Sersia Farm húsmarhatartással kapcsolatos tanácsadási szolgáltatását – rendhagyó módon – a terület felelőse, Csirkovics Gyula mutatja be. Az interjút Aranyoss Éva ügyvezető készítette.

Csirkovics Gyula a nagyüzemi állattenyésztésből érkezett, évtizedes tapasztalatokkal a hátizsákjában már több mint húsz éve dolgozik velünk. Igazi specialistája a gyakorlati kérdések alapos körüljárásának, és a precíz, innovatív megoldások kidolgozásának. A húsmarhatartó gazdaságokat egy olyan takarmányozási és takarmánynövény-termesztési koncepció elvei szerint követi, melyet Michel Lepertel független szaktanácsadótól tanult, és a mai napig vele együtt visz Magyarországon. Partnerei problémáit egyszerre szemléli szakmai és közgazdasági szempontból, és mindig számításba veszi a mezőgazdasági tevékenység környezeti és ipari kitettségét is.

Csirkovics Gyula
+36 20 2660868
csirkovics.gyula@sersiafarm.hu

Mit figyelsz meg, amikor először mész egy gazdaságba?

Természetesen azokat a támpontokat, azokat a területeket keresem, ahol segíteni tudunk a gadaságnak, a gazdának. Ennek megfelelően elsősorban az állomány általános állapotát, az állatok küllemét, mozgását, testtartását figyelem, mert ezek egyértelmű jelzést adnak egészségügyi állapotukról. A szőrzet fénye, sűrűsége például arról tanúskodik, milyen az állat tápanyag- és ásványianyag ellátottsága. A szőrhullás – elsősorban a nyak oldalsó részén vagy a faroktőnél – élősködők jelenlétére is utalhat. Tavasz elején a húshasznú állományokban elég jellemző az élősködők felszaporodása, de nem mindegy, milyen mértékben.

Alaposan megfigyeljük a tartási körülményeket is: nem mindegy, hogy az állatok zárt vagy nyitott épületben élnek, áll-e rendelkezésükre legelő, karám, esetleg pihenődomb. A zárt épület értelemszerűen nem ideális élettér a szarvasmarhák számára. További következtetéseket tudunk levonni abból, hogyan kezelik a gazdaságban a keletkezett szervestrágyát. Nagyon fontos, hogy az állatok – különösen a hízóállatok – megfelelő körülmények között, a lehető legtöbbet tudjanak pihenni, feküdni. Nem jó jel tehát, ha az állat csánkig süllyed az alomba, pontosabban a „trágyába”.

Te takarmányozási tanácsadó vagy. Hogy jönnek ide a tartási körülmények? Ezek szerint Ti nemcsak takarmányozási és takarmánynövény-termesztési, hanem menedzsmenttel kapcsolatos kérdésekben is segítetek?

A gazdaságos szarvasmarha-tenyésztésnek valóban központi eleme a takarmányozás, de a jól összerakott receptúráktól önmagában még nem lesz eredményes a munka. A hosszú évek tapasztalatai, a külföldi szakmai kapcsolatok és tanulmányutak azt mutatták meg nekünk, hogy csak akkor tudunk hosszú távon is sikeresen gazdálkodni, ha az állattenyésztést egy komplett, okszerűen megtervezett koncepció mentén építjük fel, amelynek a takarmányozás mellett egyenrangú része a takarmánynövény-termesztés, a szaporodásbiológia és a tartástechnológia is.

Ezért mi sem kizárólag takarmány-receptúrákat állítunk össze a hozzánk forduló partnereknek, hanem a takarmányok megtermesztésével, az állatok tartásával és menedzsmenttel kapcsolatos kérdésekben is teszünk javaslatokat.

A tejhasznú szarvasmarhák esetében érthető, ha ennyire precízen járunk el, de vajon megéri-e ennyit foglalkozni a takarmányozással a húsmarhák esetében is? Nem érdemesebb maradni a lehető legolcsóbb és legegyszerűbb megoldásoknál?

Mi nyereségessé szeretnénk tenni partnereink gazdálkodási tevékenységét, ezért körültekintően dolgozunk, takarékosak vagyunk, de – ahogy mondani szoktam – csak takarékoskodunk, nem pedig spórolunk. Élhetünk azzal a kissé elcsépelt, de nagyon igaz mondással, hogy „olcsó húsnak híg a leve” – a húsmarha-tenyésztésben ezt szó szerint kell venni.

Ennél is fontosabbak talán a takarmányozásnak a szaporodásbiológiára gyakorolt hatásai. A gazdaságos működéshez elengedhetetlen a kb. 95%-os szaporodási ráta, magyarul az, hogy lehetőleg minden tehén minden évben világra hozzon egy egészséges borjat. Erre pedig akkor van a legnagyobb esélye, ha kondíciója folyamatosan homogén. Nem jó irány tehát az, hogy „nem baj, ha most kicsit le van fogyva az állat, majd meghízik a legelőn”. Ha az anyaállat nem jut hozzá a kondíciójának fenntartásához szükséges tápanyagokhoz és nem megfelőek a tartási körülményei, akkor nehezebben fog vemhesülni és/vagy a születendő borjú indul csököttebben, gyengébb tulajdonságokkal – mindkét eset rontja a gazdaságossági mutatókat. A húshasznú tehenet úgy kell takarmányozni, mintha 15 liter tejet adó tejhasznú tehén lenne, mert csak így tudja jól felnevelni a borját.

Húsmarhánál már csak azért sem érdemes kockáztatni, mert a tejhasznúakkal szemben ebben az ágazatban egy évben csak egyszer tudunk árbevételt csinálni. A tejhasznú tehén, még ha nem is vemhesül a tervek szerint, legalább egész évben tejet ad, a húshasznúnál azonban egy teljes évet bukunk azzal, ha nem sikeres a szaporulat.
Nem elhanyagolandó a súlygyarapodás kérdése sem. Hízóállománynál nem mindegy, mennyi idő alatt érik el az állatok a vágósúlyt. Egy limuzin optimális esetben 18 hónap alatt fejlődik 550-650 kg-osra. Nem nehéz kiszámítani, mekkora plusz költséggel jár az, ha a nem ideális takarmányozás miatt két évig kell várni arra, hogy eladhassuk az állatot.

Létezik-e olyan, hogy „takarmányozási vészhelyzet”? Előfordul-e, hogy valami olyasmit veszel észre egy-egy teleplátogatás során, ami azonnali beavatkozást igényel?

Természetesen nem egy kórház sürgősségi osztályának szintjén, de igenis vannak olyan helyzetek, amikor azonnal lépnünk kell, ha a veszteséget meg akarjuk előzni. Nagyon fontos például a frissen ellett tehenek kondíciójának figyelése. Ha azt látjuk, hogy ellés után egy tehén testtömege az élettani határokon túlmenően csökken (szó szerint fogyásnak indul), akkor gyorsan be kell avatkoznunk. Mégpedig azért, mert a tehén még szoptatja a borját, amikor már újra bekerül a termékenyítési ciklusba, és ha ebben a különösen megterhelő időszakban kondíciója nem megfelelő, akkor jóval nehezebb lesz a vemhesülés. Különösen legeltetési időszakban figyeljünk erre, ha gyepterületünk hozama az állomány ellátása szempontjából nem optimális. Ebben az időszakban szoktuk javasolni, hogy szükség esetén az anyaállat kapjon 1-2 kg abrakkiegészítést (ez az ún. flushing).

Milyen általános megoldásokat tudsz javasolni akár minden marhatenyésztő számára?

A sikeres takarmányozás kulcsa a kiegyensúlyozottság. Ne essünk egyik végletbe sem: nem kell méregdrága mannával etetni a tehenet, de nem szabad azt sem hinni, hogy az állat fotoszintetizál, vagy hogy majd elboldogul azzal, amit talál. A vezérelv az, hogy az állat mindig olyan táplálékhoz jusson, amely megfelel a korának és a hasznosítási célnak.

A húsmarháknál mindezt legelőfűre kell alapozni – és nem a jó öreg silókukoricára. Legfontosabb célunk talán az, hogy ennek fontosságára ráébresszük partnereinket, és megosszuk velük azokat a szakmai fogásokat, amelyek számos nyugat-európai (és nagy örömünkre most már egy-két magyarországi) partnerünknél sikeressé tették a húsmarha-tenyésztést. Magyarországon azonban a legelők minősége sajnos nagyon változó – sokan egyáltalán nem is foglalkoznak legelőik gondozásával, felújításával, a hiányzó tápanyagokat pedig abrak formájában pótolják.

Mi mindig azt javasoljuk, hogy ha megoldható, az állatok ne kapjanak abrakkiegészítést. Persze ha silókukoricával takarmányozunk, akkor ezt nehéz elkerülni, hiszen a silókukorica energiatartalma – ha kellő mennyiségű roppantott szemet tartalmaz – még csak-csak megfelelő, de 8-9%-os fehérjetartalma a legkevésbé sem, márpedig ez a hiány a szaporodásbiológiában és az állatok fejlődésében is visszaüt. Hizlalásnál nem kerülhető el az abrakfelhasználás, de az erjesztett takarmányt ebben az esetben is mellőzzük, még akkor is, ha a vevőnk esetleg kevésbé igényes a végtermék minőségére.

Összefoglalva: mit ajánlunk mi a szerintünk rossz beidegződések és az egyre nehezebben termeszthető silókukorica helyett? Elsősorban azt, hogy a fehérjében és energiában kiegyenlített tápanyagtartalmú takarmányokat részesítsük előnyben. Ilyenek lehetnek az őszi szenázskultúrák, például őszi keverékeink (helyi adottságoktól függően változó összetételben), de lehet ilyen a cirok vagy a szudánifű is, köztes vetéssel. Utóbbiak esetében feltétlenül azt javasoljuk, hogy ne szólóban termesszük őket, hiszen önmagukban majdnem ugyanolyan kiegyenlítetlen beltartalmúak, mint a kukorica. Pillangós fajjal együtt vetve azonban akár 14%-os fehérjetartalmat is elérhetünk! Erre remek tapasztalataink vannak már például a szudánifű esetében tehénborsóval (azaz homoki babbal), de a cirok és a lablab „házasítása” is hasonló eredményeket hozhat.

Lassan elkezdtünk növénytermesztési kérdésekkel foglalkozni. Az állattenyésztőnek erre is rá kell látnia?

Bizony nem árt. Tudjuk jól, hogy a magyar mezőgazdaság birtokszerkezete elég szerencsétlen – évente változhatnak a művelt területek bérleti viszonyai, tulajdonos- és rendeletváltozások nehezítik a hosszútávú tervezést. Tudjuk azt is, hogy sokan elsősorban árunövény-termesztésből élnek, amiről nem szeretnének a takarmánynövény-termesztés javára lemondani. Ezért olyan megoldásokat dolgozunk ki, amelyek a helyi adottságokra, a saját erőforrásokra épülnek, de kellően rugalmasak ahhoz, hogy változás esetén se okozzanak kiesést a gazdának. A kulcs az, hogy egy területről évente többször hozzunk le termést, úgy, hogy az intenzív földhasználat ne jelentse a talaj kizsákmányolását.
Az árunövény-termesztők például nagyon jó ki tudják használni a fő kultúrák közötti időszakokat arra, hogy állatállományuk takarmányszükségletét megtermesszék. A gabona, a siló- vagy a szemeskukorica betakarítása után, szeptember második felétől október elejéig vethetik az őszi keverékeket, amelyeket április végén vagy május elején tudnak lehozni szenázsolásra, utána pedig mehet a területre a szudánifű-tehénborsó keverék, amiből szintén kihozható két kaszálásnyi takarmány. Így okosan használtuk azt a területet, amely télire csupaszon maradt volna.

A köztes kultúrák mellett javasoljuk azt a megoldást is, amelyet nagyapáink még előszeretettel használtak, csak a nagyipari mezőgazdaság száműzte a repertoárból: ősszel vetett búzába április környékén (amikor a búza még nem indult szárba) vessünk vörösherét. A vöröshere a búza aratásáig éppen csak kidugja a fejét, de mihelyt lekerül felőle az árnyék, gyorsan megindul, és akár kétszer is kaszálhatjuk egy szezonon belül. Pillangósként ráadásul remek előveteménye a kukoricának vagy a szudánifűnek, és nagyon jó talajlazító hatása is van.

Végezetül: mi az, amiben a Sersia Farm szerinted egyénit, különlegeset kínál?

Minden esetben az adott gazdaságban, az adott területen, az adott állatállomány szempontjából optimális megoldásokat keressük, legyen szó növénytermesztésről, gyepgazdálkodásról, szaporodásbiológiáról vagy tartástechnológiáról.

A kívánt cél eléréséhez saját kész vetőmagkeverékeinket ajánljuk, illetve megfelelő tételnagyság esetén egyedi terméket is tudunk keverni partnereinknek. De kész vetőmagkeverékeinkben szereplő növényeken kívül is nagy fajválasztékkal dolgozunk, és kísérletben követünk egyéb, kevéssé ismert fajokat is.