Szakmai utak, tanácsadások
2025.07.14 10:58

Sherkan szudánifű hazai vetései - első hazai fajtakísérlet

Sherkan szudánifű hazai vetései - első hazai fajtakísérlet

Június 30-án a szakmai látogatást tartottunk az Alta Seeds by Advanta (mint fajtatulajdonos) képviselőjével közösen, hogy megtekintsük a Sherkan szudánifű hazai vetéseit. A látogatáson részt vett Hörnyéki Szabin, az Advanta regionális értékesítési menedzsere is, így közösen mérhettük fel, hibridjük különböző termesztési körülmények között hogyan mutatja meg a benne rejlő genetikai potenciált.

A Sherkan eddig még nem volt Magyarországon kereskedelmi forgalomban – a Sersia Farm Kft-vel idén indítottuk el az első hazai fajtakísérletet, így hazai termesztési tapasztalatokat még most gyűjtjük.

A helyszíni bejárások alapján összességében elégedettek vagyunk az eddigi tapasztalatokkal. 

A Sherkan különösen jól szerepelt öntözött körülmények között, de öntözetlen területeken is kitart aszályos viszonyok között is, ami visszaigazolja a fajta kiváló regenerálódó képességét és szárazságtűrését. 

Fajta jellemzői: A Sherkan BMR hibrid szudánifű magas hozamú, jól regenerálódik kaszálás után, szénakészítésre és szenázsnak egyaránt alkalmas. Száraz időszakokban is stabil termést ad, öntözés mellett pedig kiemelkedő eredmények érhetők el vele.

Bejárás helyszínei és tapasztalatok

Mezőhegyes: Május 15-én vetették el a Sherkan BMR hibridet. Itt öntözött fajtakísérlet zajlik, az állomány heti 20 mm öntözővizet kap, ennek eredményeként egészséges, erőteljes, dús zöldtömeget mutat.

Szeged: Húsvéti vetés, kukoricasortávra mérsékelt csapadékellátottság mellett (a vetés óta becsülhetően mintegy 30 mm hullott). A helyszínen portfólió-bemutató kísérlet zajlik, amelyben a Sherkan a teljes Advanta cirokrepertoárral került összehasonlításra. A fajta eddigi fejlődése ígéretes, kiemelendő a kezdeti fejlődési erélye és a jó hidegtűrése is.

Margittasziget: Az itt található Sherkan lineár öntöző alatt van, azonban eddig még nem kapott öntözővizet, vetés óta mindössze 10 mm csapadék hullott.

Ópusztaszer: A biogazdálkodás keretein belül lévő állomány, amelyet szervestrágyázott rozs szenázs betakarítás után vetettek direkt vetőgéppel tarlóba, nagyon várja a csapadékot. A szárazság jelenleg erősen befolyásolja a fejlődést.

Összességében a Sherkan eddigi teljesítménye biztató. A következő időszak célja a hozamok és minőségi paraméterek további nyomon követése, hogy pontos, hazai tapasztalatokra alapozva adhassunk ajánlást a termelőknek. 

https://sersiafarm.hu/SHERKAN20

https://www.facebook.com/AltaseedsHungary