200.000 hektárt érint hazánkban a belvíz
2023-ban az országos átlag csapadék 767,1 mm volt, ezzel a 20. század nyolcadik legcsapadékosabb évét búcsúztattuk szilveszterkor. 2023. szeptemberében az átlagoshoz képest 37%-al kevesebb csapadék esett, ami egyébként a növényeknek igen megterhelő volt. Ehhez képes már novemberben úgy megeredt, hogy 120%-al sikerült túlteljesíteni az átlagot. Decemberben az átlagtól való eltérés 84%-ra csillapodott, de ekkorra már erősen túl lett lépve az a határ, amennyi esőre valóban szükség lett volna: a talaj nem tudta elnyelni a felgyülemlő vizet. Magyarországon a legérintettebb részek az Alföld és a Kisalföld.
Elsőfokú riasztást még nem adtak ki és a szivattyúk sem dolgoznak még, azonban készültség van.
Milyen hátrányokat okoz a belvíz?
A sok csapadékvíz következménye, hogy a talaj tömörödik, levegőtlenné válik. Fontos megjegyezni, hogy ez a mintegy 200.000 hektárnyi terület főképp nem áradás miatt áll víz alatt, hanem a sok csapadék következménye. A különbség, hogy áradásnál a víz értékes hordalékkal is elláthatja a talajt szemben a kártékony, csapadék okozta belvízzel, ami teljesen ellehetetleníti a művelést és tönkreteszi a talajt.
A vízelvezetés sajnos nem megoldott. A megoldást ugyanis az árkok tisztítása jelentené, utat engedve ezzel a víz levezetésének. Sok szakember javasolja, hogy csak a feltétlenül szükséges területekről érdemes elvezetni a vizet, ott, ahol nagy károkat okoz. Az óriási belvíz ellenére ugyanis a talajvíz még mindig nagyon alacsonyan van, amin ezzel lehetne segíteni. Nem szabad azonban megfeledkezni a talaj biológiai életéről. Amíg a csapadékvíz leszivárog a talajvízig, sok idő telik el, a talaj addigra levegőtlenné, élettelenné válhat. Fontos megjegyezni azt is, hogy a víz általában egyébként is azokon a területeken áll meg, ahol alapból levegőtlen a talaj, tehát valamilyen vízzáró réteg keletkezett helytelen művelési mód vagy más okból.
A tengernyi víz ellenére újabb aszályt jósolnak
Amennyiben ez valóban bekövetkezik, ismét létjogosultsága lesz a zabos borsónak és a különböző szárazságtűrő növényeknek. A raktárak fel vannak töltve, a tavalyi év gazdag terméséből a legtöbben bőven tudtak félrerakni és az árak is nagyon alacsonyan vannak. Partnereink között van, aki a tavalyi bő terméséből 4 évre elegendő szénát tudott elraktározni, ha nem tudja eladni, az állatai akkor is biztosan rendben lesznek.
Fontos jól időzíteni a művelést!
Ott, ahol most víz borítja a szántóföldet, kiemelten ügyelni kell rá, hogy mikor kezdi meg a gazda a művelést. Kellőképpen meg kell száradnia a területnek ahhoz, hogy ne tegyen kárt benne a munkagép, a talajszerkezet ne sérüljön. Sem túl nedvesnek, sem túl száraznak nem szabad lennie a talajnak.
Azokon a foltokban sérült táblákon, ahol búzát vagy őszi árpát vetettek, nem javasolt pótolni. Ezzel szemben az évelő, fű-pillangós keverékek esetében mindenképpen javasolt a foltok bevetése. Óvatos fogasolás után a nyírkos-nedves talajba elszórva a vetőmagokat hamar újra teljes lesz a tábla fedettsége megelőzve ezzel a gazok elszaporodását.
Illetve nem szabad megfeledkezni róla, hogy a szálasfehérjék esetében a tábla megfelelő százalékú borítottsága feltétele a támogatásoknak is! Mindenkinek azt javasoljuk, egyeztessen a falugazdászával, melyek azok a támogatási formák, amelyeknél nem csak a támogatás vész el, de akár szigorú büntetéssel is jár, ha nem megfelelően borított a terület.
Május végéig kukoricát, napraforgó vetésére kevés helyen nyílik majd lehetőség azokon a területeken, amelyeket most víz borít. Azokon a területeken, ahol kapás kultúrnövény idén egyáltalán nem vethető, ajánlott ugaroltatni és bevetni regeneráló állománnyal.
Írta: Frisch Andrea, Sersia Farm Kft.
Németh Pamela és Takács Jánosné közreműködésével
Fotók: Németh Pamela