Így dolgozunk mi – a Sersia Farm talajműveléssel kapcsolatos tanácsadói munkája

Több kutatás is igazolja, hogy Európában – a déli országok mellett – a Kárpát-medence van legjobban kitéve az éghajlatváltozásnak. Az energiaipar mellett a mezőgazdaságot érinti a leginkább a változás, és ezzel párhuzamosan ez a két szektor a leginkább felelős is érte. Az extrém hőingadozások és a szárazságok érzékenyebbé tesznek bennünket a termelés során. Az esővíz jelenleg még többnyire elegendő a termeléshez, ám a század végére ez is megváltozhat, ráadásul a csapadék „időzítése” már most sem a fő vegetációs időhöz alkalmazkodik, és a szélsőségek várhatóan egyre csak nagyobbak lesznek.

A Sersia Farm takarónövényekkel kapcsolatos tanácsadási szolgáltatását a terület felelőse, Takács Jánosné (Zsuzsa) mutatja be. Az interjút kollégánk, Csirkovics Gyula készítette.


1977 óta foglalkozom mezőgazdasággal. Egyetemi tanulmányaim befejezése után 36 évig szülőfalumban, Darnózselin a helyi mezőgazdasági üzemben dolgoztam üzemgazdászként, növényvédősként, növénytermesztőként. Hét éve jöttem a Sersia Farmhoz, és úgy látom, hogy a sok év tapasztalatát itt tudom hasznosítani, munkámat megbecsülik, igényt tartanak szaktudásomra. 

Ilyen távlatból már látja az ember, hogy mindig valamilyen divat után mentünk a gazdálkodásban, csak a természetet nem kérdeztük meg, ezért rengeteg hibát követtünk el. Azt gondolom, hogy a Sersia Farm a természetszerű gazdálkodással nem egy divat mellett teszi le a voksát, hanem a természetet próbálja szóra bírni.  Ez nem egy divatirányzat, hanem a természetes közeg, amiben léteznünk kell.

Takács Jánosné (Zsuzsa)
+36 20 571 9143
takacs.janosne@sersiafarm.hu


“… el kell hagyni a monokultúrát, fajgazdag társulásokban kell gondolkodnunk… Ez természetesen nemcsak a szántóföldek esetében igaz, hanem például a gyümölcsösökben is…”

Szakmai berkekben nagyon sokat beszélünk mostanában a mezőgazdaság forradalmáról, arról, hogy szemlélet- és módszertani váltásra van szükség a talajművelésben is. Mi ennek az oka?

A klímaváltozás ma már nem vitatéma, nem felfogás kérdése, hanem tudományos tény. Ha a saját negyven éves pályafutásom elejére gondolok vissza, akkor is egyértelműen látom a különbséget az akkori és a mai jelenségek között. Ráadásul nemcsak az átlaghőmérséklet nő, hanem a minimum- és a maximum hőmérsékletek is. Kevesebb a hó, csökken a fagyos téli napok száma, és ez alaposan átalakítja a növénytermesztés körülményeit. Ennél is fontosabb talán, hogy egyre szeszélyesebb az éves csapadékeloszlás. Az átlagos évi mennyiség úgy-ahogy megvan, de egyre gyakoribbak az aszályos nyári időszakok.

Magyarországon, ahol a szántóföldi növénytermesztés jelentős részét teszi ki a kukorica vetésterülete, talán már néhány év múlva sem lehet majd öntözés nélkül kukoricát termeszteni, hiszen olyan kultúráról van szó, amely – különösen júliusban és augusztusban – igen vízigényes. Általánosabban fogalmazva: a tavaszi vetésű növényeknél termésátlag-csökkenésre számíthatunk, amin öntözéssel valamelyest csökkenthetünk. Az első áldozat a krumplitermesztés, és nyomában jár a zöldborsó is.

Véleményed szerint melyek a szemléletváltás legfontosabb elemei?

A mi generációnk gyakorlatilag beleszületett abba a gazdálkodási iskolába, amelyet a „vetés-aratás-szántás” lineáris szentháromsága határozott meg, komoly kemizálással a növényvédelemben és a tápanyag-visszapótlásban egyaránt. Azok a gazdaságok, amelyek állattenyésztéssel is foglalkoztak és trágyázták területeiket, még szerencsésnek voltak mondhatók. A rendszerváltás során/után az állattartó gazdaságok száma még jobban csökkent, a talajpusztulás még inkább fokozódott.

Hosszú évtizedekig éltünk ebben, de mára egyértelművé vált, hogy ezzel több kárt okozunk, mint amennyi hasznot hajtunk, hiszen kizsákmányoljuk, gyakorlatilag elpusztítjuk a talajt. Egyre többen ébrednek rá, hogy egyetlen megoldás van: vissza kell térnünk a természet komplexitásához és körforgásához. Azaz el kell hagyni a monokultúrát, helyette a terület adottságainak megfelelő kultúrákat kell vetni. Ha lehetséges, fajgazdag társulásokban kell gondolkodnunk, amelyek a terület teljes élővilágát megváltoztatják, természetszerűvé, és így hosszú távon fenntarthatóvá teszik. Ez természetesen nemcsak a szántóföldek esetében igaz, hanem például a gyümölcsösökben is, hiszen – és ezt egyszer egy gyümölcstermesztő partnerünk mondta nekem – a gyümölcsös is monokultúrává vált az évtizedek során.

“...fő törekvésünk az legyen, hogy minél kevesebb fekete talaj maradjon a gazdaságunkban!

Mi az, amit másképp kell csinálnunk? Az egyszerűség kedvéért kezdjük ősszel.

A kulcsmondat: a nedvesség megőrzése. Már ősszel úgy kell előkészíteni a talajt, hogy a téli csapadékból minél többet tudjon megőrizni a várhatóan száraz tavaszra. Olyan aszályos tél és tavasz után, amelyet például 2019 és 2020 fordulóján megéltünk, különösen fontos az, hogy ne hagyjuk elveszni a talajban meglévő nedvességet.

Télre – ha nincs talajtakaró növényzet – a megművelt területet le kell zárni, így legalább a nedvességet megőrizzük. A télire nyitva hagyott szántásokkal rengeteg nedvességet veszítünk. Rendkívül fontos azonban, hogy csapadékos őszön a nedves talajhoz ne nyúljunk talajművelő eszközzel! De fő törekvésünk mindenképpen az legyen, hogy lehetőleg minél kevesebb fekete talaj maradjon a gazdaságunkban!

“Vannak olyan évjáratok, olyan területek, amelyeknél időnként érdemes egy kicsit alaposabban megdolgozni a talajt, ha nem is épp mélyszántással, de egy tárcsával mindenképpen.

Azt jelenti ez, hogy ideje eladni az ekéket és kombinátorokat?

Nem feltétlenül! Vannak olyan évjáratok, olyan területek, amelyeknél időnként érdemes egy kicsit alaposabban megdolgozni a talajt, ha nem is épp mélyszántással, de egy tárcsával mindenképpen. Hallottam már minimál művelésre áttérőben lévő gazda szájából elhangzani azt, hogy „az idén irigyeltem a szántásosokat”… ( leginkább kórós kukoricaterületek után) Amennyiben ekét használunk, akkor se menjünk mélyebbre 20 cm-nél!  Vannak, akik már a 10 cm-es mélységet célozzák meg, persze más eszközzel.

A kombinátor, mint magágykészítő eszköz remek szerkezet, csak sok nedvességvesztéssel jár a használata. Vannak ennél már jobb, nedvességmegtartó magágy-előkészítő eszközök, amelyek több munkaműveletet végeznek egy menetben, és nem szellőztetik ki a talajból a nedvességet. Mindegyik talajművelő eszköz után hengert, lehetőleg kapcsolt hengert kell alkalmazni.

“…a direktvetés Magyarországon még nagyon új technológia, sokat kell még róla tanulnunk.”

Hol lehet a nemrégiben „divatba jött” a direktvetés helye ebben a folyamatban?

Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy a direktvetéses technika bevezetésének fő célja pont a talajnedvesség megőrzése lenne, de Magyarországon ez még nagyon új technológia, sokat kell még róla tanulnunk. A legutóbbi tél például nagyon enyhe volt, az elfagyó takarónövények lábon nem fagytak el, ahhoz kellett volna néhány igazán hideg, mínusz 10-15 fok körüli nap, amit hiába vártunk. Aki sokáig hagyta lábon a takarónövényt, annak nagyon kiszáradt a talaja, ehhez a stratégiához itthon sokszor hiányzik még vagy 150-200 mm csapadék. Ebben az esetben a jó megoldás a fagyos napon géppel eldolgozás lett volna.

Tavasszal már nincs más megoldás, mint a gépes vagy a glifozátos terminálás. Ha a „keményvonalas” direktvetős verzióra esküszünk fel, akkor csak a glifozát marad. Anélkül, hogy egyértelműen jobbra vagy balra helyeznénk a voksunkat a glifozát kontra művelős vitában, nem tartjuk kizárhatónak, hogy a glifozátnak környezetvédelmi szempontból káros hatása lehet. A vegyszerhasználat ráadásul szembe megy a természetes gazdálkodás filozófiájával. Szintén érdekes volt egy 2020-ban végzett összehasonlító kísérletben olyan talajművelt területet látni, amely jobb vízmegtartó képességet mutatott, mint a mellette lévő direktvetéses.

Tovább megyek: vajon minden esetben, minden direktvető géppel, minden talajon tudunk homogén vetésmélységet produkálni? Ez is olyan kérdés, amelyre még nem látjuk a választ. A gyommagvak kezelésével kapcsolatosan a nemzetközi szakirodalomban ugyan nagyon jó a direktvetés híre, de erre is szeretnénk hosszabb hazai rálátással rendelkezni. Bizonyos kártevők elpusztításáshoz is szükség lehet a talaj mozgatására.

Nem kell elfelejteni a direktvetést, de azt ki kell mondanunk, hogy Magyarországon egyelőre a tapasztalatgyűjtés időszakát éljük, amelybe sajnos időnként súlyos kudarcok is beleférnek. Azt is valószínűnek tartjuk, hogy – ahogyan a biogazdálkodásban is – a direktvetés sem való mindenkinek, csak az olyan gazdálkodóknak, akik egyfolytában keresik a jobbítás lehetőségét, mind a takarónövényekkel, mind az alkalmazott fajtákkal, mind pedig a növényvédelmi beavatkozásokkal kapcsolatosan.

A hengerek esetében nem a típus a meghatározó, hanem a használat módja.

Maradjunk tehát a kíméletes talajművelésnél. Előkerült a henger, mint a régi-új „iskola” egyik fő eszköze. Mit tud a henger, hogyan válasszuk ki és hogyan használjuk?

Erre nincsenek abszolút szabályok: a kulcs a termőterület és az évjárat alapos megfigyelése. A sima henger lassan „kimegy a divatból”, sőt, cserepesedésre hajlamos talajon kifejezetten nem javasoljuk a használatát.

A bordázott hengerek bármelyik típusa biztonságosabban használható. A hengerek esetében nem a típus a meghatározó, hanem a használat módja. A henger alapvető feladata a tömörítés és a kiegyenlítés, ezért könnyebb, lazább talajon vetés után használjuk, míg nehezebb, kötöttebb talajon vetés előtt.

Fontos az is, hogy a henger lehetőleg a talajművelő eszközhöz vagy a vetőgéphez kapcsolt eszköz legyen, hogy a talajmunka után azonnal le tudjuk vele zárni a talajt. Ha akár csak egy óra múlva megyünk vissza hengerezni, már azzal is rengeteg nedvességet hagyunk veszendőbe menni.

Amennyiben nem kapcsolt hengerrel dolgozunk, soha ne a soron hengerezzünk, a henger mindig zárjon be szöget a sorral, és lehetőleg 1-2 órán belül érjünk oda a területre!

“Aprómagvas vetéseknél javasoljuk a vetés előtti hengerezést, így ülepített magágyat kapunk, és nem ingadozik a vetésmélység.”

Sokan félnek a hengerezéstől, főként az aprómagvas vetések esetében. Jogos a félelem?

Igen, sokan tartanak attól, hogy a henger túl mélyre nyomja a talajban az apró magokat, amely veszélyezteti a kelést, de tapasztalataink szerint nincs mitől félni. A mai modern vetőgépeken már van tömörítő henger, ezek úgy vannak beállítva, hogy nem veszélyeztetik a vetésmélységet, és nem kell utánuk külön hengerezni.

Aprómagvas vetéseknél egyébként javasoljuk a vetés előtti hengerezést, így ülepített magágyat kapunk, és nem ingadozik a vetésmélység.

A bordázott hengertől nem kell félni, mivel nemcsak tömörít, de oldalirányban is mozgatja a talajt, így a mag biztosan nem kerül túlságosan mélyre. Ha mégis úgy látjuk, hogy 7-10 nap elteltével nem kel a vetés és cserepes a talaj, akkor – szintén szögben a sorral – járjuk meg egy kicsit: meglátjuk, 1-2 nap alatt megindul a kultúra.

A talaj lezárása elegendő lehet a mostanában igen gyakori és elég kemény aszályok esetében is?

Természetesen nem. Másképp kell tervezni az egész gazdálkodási folyamatot, másképpen összeállítani a vetésforgót. Koncentráljunk az őszi vetésű növényekre, amelyek tapasztalataink szerint biztosabb eredményt hoznak, mint a tavasziak. Vagy legalábbis hagyjuk meg a helyüket a vetésforgóban.

A tavaszi vetések sikerére is nagyobb az esély, ha már az ősszel elkezdünk készülni, legyen szó rétről, legelőről, vagy olyan kényes tavaszi kultúráról, mint például a tavaszi mák. Ősszel feltétlenül zárjuk le ezeket a területeket is, hengerrel vagy simítóval. Korai vetésű növénynél tavasszal vetés előtt elegendő lehet fogassal, vagy gyomfésűvel kiszedni a gyomcsírákat, és indulhat a vetés.

A hengeren kívül a fogassal is csoda dolgokat lehet művelni, csak sajnos gyakran előnyben részesítjük a csillogó-villogó, egyszerre több munkaműveletet végző gépeket – sok esetben feleslegesen. Szeretjük porrá művelni a területet – így persze szép talajt készítünk, ami viszont egyáltalán nem biztos, hogy jó is!

“ezekben az esetekben többféle növényfaj egyszerre van jelen a területen, ami jobban megfelel a természetes folyamatoknak, ráadásul a talaj állandó növényi fedettséget kap, ami a nedvességtartalom megőrzésének egyik záloga, és még tápanyagot is termel.

Ha már a vetésnél tartunk, Magyarországon a közelmúltban kezdtünk el ismerkedni olyan, a hagyományos mezőgazdaságban jól ismert fogásokkal, mint az alávetés, a rávetés, az elévetés, a köztes vetés. Mit jelentenek pontosan ezek a fogalmak, és melyiket mikor érdemes használni?

Ha nem lineáris folyamatnak tekintjük a gazdálkodást, hanem körforgásnak, akkor látjuk azt is, hogy ezek a fogalmak részben átfedik egymást. Amikor az őszi gabonába tavasszal vörösherét vetünk, akkor általában alávetésről beszélünk.

Azt, amikor valamilyen augusztusban vetett zöldtrágyába (lóbabba, bükkönybe, borsóba) októberben búza vagy tritikálé kerül, inkább elévetésnek nevezzük, mivel ebben az esetben a gabona a fő kultúra, amelynek a zöldtrágya „csak” előkészítője. Azt az esetet pedig, amikor egy rosszul sikerült őszi vetést tavasszal egyszerűen kijavítunk vagy pótolunk, a leggyakrabban felülvetésnek hívjuk, holott technikailag mindhárom esetben rávetésről van szó. Bio- vagy haladóbb direktvetős gazdálkodók között ismeretes még az együttvetés is, amikor a főnövénnyel együtt több növényből álló, valamilyen szempontból a főnövényt segítő keveréket vetünk. Ez lehet a repcével együtt vetett, biztosan elfagyó pillangósok keveréke, vagy gabonával vetett, nála lassabban fejlődő fű-pillangós keverék. Az elnevezéseknél maguknál sokkal fontosabb az, hogy ezekben az esetekben többféle növényfaj egyszerre van jelen a területen, ami jobban megfelel a természetes folyamatoknak, ráadásul a talaj állandó növényi fedettséget kap, ami a nedvességtartalom megőrzésének egyik záloga, és még tápanyagot is termel.

Nem mellékes az sem, hogy több különböző fajú vetemény jelenléte esetén a kórokozók, a kártevők és a gyomok sem úgy szaporodnak, mint egy egyfajú vetésben, tehát ezek felszaporodását is akadályozza a vegyes vetés.

Egyáltalán mi értelme a búzába vörösherét vetni? Miért éri ez meg valakinek, aki feldolgozó által megrendelt malmi minőségű búzát akar termeszteni? Nem veszi el a kiegészítő kultúra a nedvességet és a tápanyagot a fő árunövény elől?

A legkevésbé sem. A vörösherét áprilisban vetjük a sarjadó búza alá, és az árnyékban éppen csak megjelenik addig, amíg a gabonát be nem takarítják a feje fölül. Ilyen kezdeti stádiumban igazán nem fosztja meg az addigra már alaposan begyökeresedett és megerősödött gabonát sem a víztől, sem a tápanyagoktól. Ez még egy nagyon száraz tavaszon sem jelent problémát. A gond inkább az, hogy aszályban akár hónapokig ki sem kel a vöröshere, csak amikor megérkezik a csapadék. Igazán pedig csak akkor indul meg, amikor az aratás után fényhez jut. Akkor viszont rohamos fejlődésnek ered, ad egy jó kaszálásnyi takarmányt, miközben gyökérzetével csodálatosan porhanyítja a talajt, ráadásul rengeteg szervesanyagot és nitrogént hagy maga után. A megoldás legnagyobb előnye, hogy a talaj nem marad sokáig takarás nélkül, így nem pusztul.

“a megfelelően kezelt, komposztált szervestrágya megspórolhat a gazdának jelentős mennyiségű műtrágyát, az azok kijuttatásához szükséges munkaórákat és üzemanyagot.

A szervesanyagról szólva muszáj egy fontos témára kitérnünk: a szervestrágyáról van szó.

Valóban, a szervestrágya óriási kincs, ezt nem győzzük eleget hangoztatni, de sajnos Magyarországon még mindig nyűgnek tekintik, a lehető leggyorsabb úton eltüntetik, vagy maximum teljesen megfontolás nélkül, következésképpen rosszul használják. Holott a megfelelően kezelt, komposztált szervestrágya megspórolhat a gazdának jelentős mennyiségű műtrágyát, az azok kijuttatásához szükséges munkaórákat és üzemanyagot.

A szervestrágya megfelelő kezelése nagyon fontos lenne, de a rossz gyakorlat miatt a gazdaságokban ez szinte lehetetlen, ill. csak a jogszabályok be nem tartásával lehetséges jól komposztálódó trágyát készíteni, majd fölhasználni.  Ki a felelős ezekért a dolgokért?

“… semmi esetre sem az öntözés az egyedüli és az önmagában üdvözítő megoldás.

Visszatérve a nedvesség témájára: jelenthet-e megoldást az öntözés?

Részben természetesen igen, de semmi esetre sem az öntözés az egyedüli és az önmagában üdvözítő megoldás. A komoly infrastruktúrát igénylő technológiát Magyarországon mindössze a termőterületek 1%-án, Európában 9%-án veszik igénybe. A lineárok látványosak és valóban jól, esőszerűen öntöznek. A vízpazarlás elkerülése végett, a legnagyobb jó- szándékkal és spórolással kifejlesztett rendszerek, például a csepegtetőszalagok is csak félmegoldást jelentenek. Láttam már öntözött kukoricát egy nap alatt elszáradni – az ok pedig félelmetesen egyszerű: a kukorica nemcsak a gyökerénél igényli a nedvességet, hanem a lombozatánál is. Kavicsos területen a légköri aszály egy éjszaka elpusztíthatja a növényzetet.

Mohar – gyors, aszálytűrő kultúra

Ott tartunk, hogy a nyári szárazságban betakarítottuk a termést. Mi jön most?

A legfontosabb az, hogy a talaj ne maradjon csupaszon! Évek óta javasoljuk partnereinknek, hogy a májusi-júniusi betakarítás után bátran telepítsenek nyári szenázskultúrákat vagy zöldtrágyanövényeket. Előbbiekre jó példa a mohar, amelyet az aratást követő első tárcsázás és hengerezés után javasolunk elvetni. Igen, ebben az időszakban gyakran forró és rendkívül száraz az idő, és ez aggaszthatja a vetésre készülő gazdákat. De a moharnak van egy csodálatos tulajdonsága: egyszerűen megvárja az esőt, és utána szinte robbanásszerűen megindul. Erre most már számos partnerünktől kaptunk megerősítő beszámolókat.

Azoknak pedig, akik a takarónövények felé indulnak el, gyakran javasoljuk, hogy ne várják meg az aratást, hanem inkább még áprilisban vessék el a gabonába a zöldtrágyát, így az a még enyhébb időjárás és a főnövény védelmében biztonsággal ki fog kelni, de – ahogyan az előbb említettük – még nem nő meg annyira, hogy vizet vagy tápanyagot venne el a főnövénytől.

A nyári kultúrák, illetve a takarónövények pedig újra elvezetnek bennünket az őszbe, így válik teljessé a körforgás, amelynek lényege a lehető nagyobb szervesanyag-tartalom bedolgozása a talajba, amely a legkisebb mennyiségű vizet is remekül megköti és a továbbadja a kultúrnövénynek.

“… együtt gondolkodunk, tanácsot adunk, együttműködünk a partnereinkkel.”

Összefoglalásul: mi az, amiben a Sersia Farm szerinted egyénit, különlegeset kínál?

A Sersia Farm a természetszerű gazdálkodással nem egy adott rendszer mellett teszi le a voksát, hanem a természetet próbálja szóra bírni.  Ez nem egy divatirányzat, hanem a természetes közeg, amiben léteznünk kell.

A legfontosabb talán az, hogy mi nem termékeket adunk el – együtt gondolkodunk, tanácsot adunk, együttműködünk a partnereinkkel. Minden esetben az adott gazdaságban, az adott területen optimális megoldásokat keressük. Meghatározzuk a megoldandó helyzetet és az elérendő célokat, kizárjuk azokat a lehetőségeket, amelyek a vetésforgó vagy a rendelkezésre álló technológia miatt nem alkalmazhatóak, és így jutunk el a teljesen személyre szabott képlethez. 


További kérdése van?